Élelmiszervállalkozók
Versenyképességéért Egyesület

Sikeres volt az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról megtartott szakmai nap


Az Élelmiszervállalkozók Versenyképességéért Egyesület szervezésében 2015. április 23-án került sor a "Szakmai nap az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról" szóló szakmai napra.

Az aktualitást a 2014. decemberben kiadott új élelmiszerjelölési FM rendelet adta. A tápértékjelölés 2016. évtől kötelező előírásairól az OGYÉI-OÉTI főigazgató-helyettese, az élelmiszerekkel kapcsolatos egészségre vonatkozó állítások feltételeiről az OGYÉI-OÉTI vezető szakértője, az új FM rendelet szabályairól pedig a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerfeldolgozási főosztályvezető-helyettese tartott előadást.

Az új FM rendelet értelmében az év közepétől a vendéglátás, illetve a közétkeztetés során forgalomba hozott élelmiszerek allergén tartalmáról a fogyasztót írásban vagy szóban tájékoztatni kell. A szóbeli tájékoztatás módjáról az élelmiszervállalkozónak belső szabályzatot kell készítenie. A vonatkozó EU-s példákat a Relevancia Tanácsadó Iroda vezető jogi tanácsadója mutatta be. A szakmai napon a hallgatóság körében kiskereskedelmi áruházlánc, szállodaipari, vendéglátóipari, közétkeztető, gyógyszergyártó és étrend-kiegészítő gyártók, illetve forgalmazók vezetői és szakemberei vettek részt.

Letölthető előadások:

Allergén jelölés előadás

Egészségre vonatkozó állítások előadás

EU allergén előadás

Tápértékjelölés előadás